Cegléd Város Hivatalos Honlapja

betűméret:
Alapértelmezett színséma

REFORMÁTUS NAGYTEMPLOM - SZABADSÁG FÁJA -
EVANGÉLIKUS TEMPLOM


Városunk másik főterén, a Szabadság téren állunk, előttünk magasodik a város egyik jelképe, a ceglédi Református Nagytemplom.
A Hild József által tervezett, később átépített templom Közép-Európa legnagyobb református temploma, 1835-1870-ig épült klasszicista stílusban. Alapkövét 1835-ben rakták le, 1871-ben szentelték fel, majd 1895-96-ig átépítették. A kupolája 1936-ban leégett, s ekkor az eredetihez képest magasabb kialakítást kapott.
      2002 májusától egy új elektronikus hangversenyorgonával gazdagodott a templom. Albert Péter miskolci elektromérnök tervezte és építette a 4 manuál-pedálos 63 regiszteres orgonát. Az orgona hangképe kitűnően kielégíti a barokk és modern zene előadói igényeit. A nyitókoncerttől kezdődően rendszeresen hangversenyek színesítik a város zenei életét a Nagytemplomban is.
Református Nagytemplom

A Református Nagytemplom belső képe

 A templom istentiszteleti rendje:

minden vasárnap de. 10 óra, este 18 óra
A templom a hét minden napján
megtekinthető.
Telefonszám: (53) 311-340

A város arculatát meghatározó épület. A templom 2400 fő befogadására alkalmas. Kéttornyos főhomlokzatán a tornyok közül előreugró négy iónoszlop tartotta, timpanonos előcsarnoka van. A timpanon alatti képszéken a következő felírás olvasható:
 

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan"

Itt a Templomkertben láthatjuk az 1989. október 23-án felállított, az 1956-os dicsőséges forradalom emlékét idéző "Szabadság fája" szoborkompozíciót, amely Varga Gábor keramikusművész alkotása. Az országban először Cegléden állítottak szobrot a forradalom tiszteletére. A magyar millennium évében, 2000. október 23-án harangláb került föléje, amelyet Király István asztalosmester készített

      2002. január 24-én a "Turini út" 125. évfordulója tiszteletére Turini emlékművet állítottak a Templomkertben.
Harangláb

A "Szabadság fája" szobor fölé emelt harangláb

Az Evangélikus Templom

Az Evangélikus Templom
neogótikus épülete

A Szabadság tér másik uralkodó jellegzetessége a karcsú tornyú, neogótikus stílusú Evangélikus Templom, amely Sztehlo Ottó budapesti műépítész tervei szerint készült. Először a templom két oldalán lévő bazársor készült el, majd 1896. november 31-én fölszentelték Isten újabb hajlékát. Oltárképét Jakoby Károly festőművész festette, az oltár előtt keresztelő medence áll.

     Külső megjelenésében várkastélyt formáz, utalva az evangélikus egyház köszöntésére: "Erős vár a mi Istenünk". Az 1802-ben alakult a nagy múltú gyülekezet, bár számban és lélekben kissé megfogyatkozott, de istentiszteleteit mintegy 340 evangélikus részére az alábbi rend szerint tartja: vasárnapokon és ünnepnapokon 10 órakor.

A templom megtekinthető vasárnaponként istentiszteletek előtt és után,
hétköznap előzetes bejelentkezés alapján.
Telefonszám: (53) 500-734

Az Evangélikus Templom

Az Evangélikus Templom
belső képe

« vissza folytatás »