A Városi Sporttörténeti Gyűjtemény kiállítóterme
A ceglédi olimpikonok tablója
Az érdeklődők minden kedden és csütörtökön 14-18 óráig látogathatják a kiállítást, illetve előzetes bejelentkezés alapján a hét más napjain is lehetőség nyílik a gyűjtemény megtekintésére. Telefonszám: (53) 316-930, (30) 214-0883
|
Sétánk következő állomása a méltán híres Városi Sporttörténeti Gyűjtemény. Az idevezető út során rátekinthetünk a város üzleti életének központjára, a Kossuth Ferenc utcára, láthatjuk a Posta és a Gyermekkönyvtár patinás épületét.
1992. május 10-én nyílt meg a magyar vidék első sporttörténeti gyűjteménye, a Főposta mögött a Gubody utca 9. szám alatt. Ez a kiállítás a város gazdag sportéletének ma már több mint tízezer dokumentumát őrzi és mutatja be kiállításain a közönségnek. Az értékes szakkönyvtár, a levéltár és a fotótár anyaga mellett olyan világnagyságok trófeáiban gyönyörködhet a látogató, mint Csordás György Európa-bajnok úszó, Gál József világbajnok birkózó, Máté Sári Európa-bajnok asztaliteniszező, Szondy István olimpiai és világbajnok öttusázó vagy Zsengellér Gyula kontinensválogatott labdarúgó. Ezen kiemelkedő sportolók valamennyien Cegléd városának szülöttei, akikre méltán vagyunk büszkék. A kiállítás fennállásának 10. évfordulója alkalmából önálló kiadvány jeleníti meg a gyűjtemény anyagát. |