PROGRAMOK: 2016. június 26. - vasárnap
2016.04.23. 00:00 Lejár 2016.06.26. 23:59
2016.06.05. 12:30 Lejár 2016.06.26. 23:59
Szakma az Ifjúságért Akadémia A Szakma az Ifjúságért Akadémia SZIA egyszerre hordozza magában egy tábor és egy nyári egyetem hangulatát. A találkozó célja az ifjúságügy, mint önálló diszciplína és az ifjúsági munka, ifjúsági szakma, mint egyedi és mással nem helyettesíthető tevékenység koherenciájának erősítése, ismertségének és elismertségének formálása. A program keretében gondolatébresztő, vitaindító előadások, több szekció és szabadidős programok váltogatják egymást.
Az alkalom különlegessége, hogy három nagy ifjúságszakmai szervezet konzorciumában valósul meg a nyári egyetem: Ifjúsági Szolgáltatók Országos Szövetsége [ISZOSZ], Ifjúságszakmai Társaság Alapítvány, Juventus Soliditas nemzeti ifjúságszakmai háló (határon túli magyar szervezetek szakmai hálózata), így méltán mondható, hogy “A Szakma Ünnepe" valósul meg Cegléden.
Célunk, hogy méltóképpen tisztelegjünk az eddig eltelt 25 év eredményei előtt, illetve tehessük le közösen már a terepen dolgozó kollégák, kutatók, pályakezdő fiatal szakemberek, illetve még egyetemi/főiskolai hallgatók a jövő alapjait az utánunk következő generációk jólétének érdekében.
"A HETEDIK LÉPÉS" VÁLOGATÁS BAÁN LAJOS(1918-1995) FESTŐMŰVÉSZ ÉS BAÁN KATALIN FOTÓMŰVÉSZ ALKOTÁSAIBÓL
2016.06.20. 08:40 Lejár 2016.07.15. 23:59
A Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és Kedves családját
"A HETEDIK LÉPÉS" VÁLOGATÁS BAÁN LAJOS(1918-1995) FESTŐMŰVÉSZ ÉS BAÁN KATALIN FOTÓMŰVÉSZ ALKOTÁSAIBÓL
című kiállítására a Ceglédi Galériába (Kossuth tér 5/a.)
KOSSUTH MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR A kiállítás 2016. július 15-ig tekinthető meg. keddtől péntekig 10.00-18.00, szombaton 08.00-12.00 óráig. www.cegledikultura. hu • fb.com/cegledigaleria
"Nyári esték" - Kastélykoncertek Dánszentmiklóson
2016.05.15. 18:13 Lejár 2016.08.19. 23:59
|