|
||||||||||||
ESEMÉNYNAPTÁRMai mozi műsor
|
Hír, program, kommentÜlésezett a testület2022.05.19. 14:18 Rovat: Közélet
Közel ötven napirendi pontot tárgyalt Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Több energetikai koncepció és támogatás mellett, pályázat benyújtásáról és sporttámogatásokról is döntöttek a képviselők a testület ma délelőtti ülésén.
(Fotó: Szokolai Attila) Elfogadták a képviselők Cegléd Okos Város (Smart City) koncepciójának tervét. A testület még korábban, a tavaly októberi ülésén hozott határozatot arról, hogy az Integrált Települési Stratégiába illeszkedő okos város tervet elkészítsék. A koncepció megalkotásánál az elsődleges cél az volt, hogy a jelenlegi globális és hazai gazdasági környezetben jelen lévő bizonytalanságokat is figyelembe véve egy pragmatikus, rugalmas, mégis a város folyamatos fejlődését biztosító stratégia készüljön el - áll az előterjesztésben. Emellett elfogadták a város energetikai és környezetvédelmi programját a 2022-2025 közötti időszakra is.
Energiaközösség létrehozásáról szóló együttműködési megállapodásról is tárgyaltak a mai ülésen, melyet el is fogadtak a képviselők. Az energiaközösség szövetkezet vagy nonprofit gazdasági társaság formájában működő jogalany, amelynek elsődleges célja nem pénzügyi haszonszerzés, hanem hogy tagjai számára környezeti, gazdasági és szociális közösségi előnyöket biztosítson. Az energiaközösség elsődleges céljai között szerepel az önkormányzati közszolgáltatók és intézmények energiafogyasztási igényének ellátása saját termelésű energiával, a közösségi közlekedés elektromobilitásra való áttérése során az elektromos autóbuszok hajtásához szükséges energia közösségen belüli megtermelése, vagy akár a közvilágítás elektromos energia igényének biztosítása saját erőműveken megtermelt energiával. A közösség alapítói az önkormányzat mellett több termelő és fogyasztó cég lesz.
Átfogó és részletes értékelést fogadott el a grémium a tavaly évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról.
5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az önkormányzat az Idősek Otthona területén található egyik pavilonépület nyílászáróinak korszerűsítésére. A beruházást a szintén ezt a pavilont érintő fűtéskorszerűsítéssel együtt végzik el, a további energiamegtakarítás érdekében.
Elfogadták a képviselők a város közhasznú gazdasági társaságainak - így a városi televízió, a VÁRVAG és a Művelődési Központ - 2021. évi mérlegbeszámolóit is.
A tavaly decemberi ülésen - egy képviselői indítvány hozományaként - felkérték a Ceglédi Városfejlesztési Kft-t, hogy készítsen megvalósítási tervet a helyi lakosságot és turizmust szolgáló komplex, de elemeiben külön is megvalósítható kisebb fejlesztésekre. Az előterjesztésben foglaltak szerint két fő célterületre kell kidolgozni megvalósítási tervet. Az egyik egy gyalogút létrehozása a Gerje mentén, a másik pedig tanösvény, játszóhely és kisállat simogató kialakítása a Ceglédi Termálfürdő vonzáskörzetében.
Pályázatot nyújt be a város a Vidékfejlesztési Program felhívására "Cegléd - Gerje menti tanösvény kialakítása" címmel. A sikeres pályázat hozzájárul a helyi identitás erősítése mellett a kulturális örökség, természeti értékekre épülő - vidéki térségek tanösvényeinek fejlesztéséhez, információs szolgáltatások elérhetőségének javításához és a földrajzi mobilitás elősegítéséhez. A pályázat támogatási intenzitása 95%, az elnyerhető és megigényelt támogatás összege 7 millió forint, amihez közel 370 ezer forint önrész szükségeltetik.
Szintén elfogadásra került az önkormányzat 2022. első negyedévi pénzügyi helyzetéről szóló beszámolója is.
Új, az önkormányzati fenntartású óvodákban és állami fenntartású köznevelési intézményekben biztosított gyermekétkeztetésre vonatkozó rendeletet fogadott el a testület. Az új rendeletre nem térítési díj emelése miatt volt szükség. Az új rendelet részletesen és közérthetően rögzíti azt az eljárást, ügymenetet, amit jobbára az étkeztetési feladatellátásban használt elektronikus rendszer alapján folytattak eddig, konkrét szabályozás nélkül. Ezzel a rendelettel azonban egységesen és ellenőrizhető módon végezhető a feladat. Az új önkormányzati rendelet - az óvodák és a Losontzi EGYMI kivételével - kiterjeszti azt a középiskolai étkezők körében már használt elektronikus (kulcstartós írható/olvasható proximity kártya) megoldást, melynek segítségével az étkezési jogosultság rövid úton, személyes adat illetéktelen igénybevétele nélkül ellenőrizhető, valamint díjtartozás esetén, illetve annak törlesztése estén aktualizálható.
Módosították a közterületi térfigyelő rendszerről szóló önkormányzati rendeletet. Jelenleg 50 darab képfelvevő működik a város közigazgatási területén. A rendelet jelenlegi kiegészítésére két ok miatt került sor. Egyrészről adatvédelmi okokból szükségessé vált a Városháza épületén kívül korábban már elhelyezett hat db, valamint a hivatal által fenntartott hátsó parkoló bejáratánál található 1db térfigyelő kamera beemelése a rendeletbe, miután a megfigyelt területek a közterület felügyeletről szóló törvény alapján közterületi besorolásba esnek. Másrészről idén májusban a Boróka játszótéren, a Bajcsy-Zsilinszky téri és a Vörösmarty téri játszótereken térfigyelő kamerák kerülnek kihelyezésre az ott elhelyezett vagyontárgyak (játszó eszközök) megóvása, illetve a közbiztonság növelése érdekében.
Döntött a testület az idei sporttámogatásokról is. 2022-ben a sportcélú támogatások összege 75 millió forint - erre összesen 6 darab pályázat érkezett. Az igényelt támogatási összeg összesen közel 213 millió forint volt. A tartozással rendelkező pályázók mindegyike kérte, hogy amennyiben a Képviselő-testület támogatást ítél meg részükre, azt a fennálló tartozásuk kiegyenlítésére fordíthassák.
A Czigle frakció két indítványát is támogatta a testület. A frakció egyrészt arra tett javaslatot, hogy a Közbiztonsági Bizottság által kiírt civil pályázati keret célrendszerét bővítsék, ezáltal lakossági füstérzékelő és szén-monoxid érzékelőkre lehessen pályázni maximum 20.000 Ft összegig. Másrészt pedig biztonsági alapok képzésére tettek javaslatot. Az alap célja a közvetlen Uniós pályázatok önerejének biztosítása valamint a beruházások költségnövekményének kompenzálása lenne. Azt javasolták, hogy az önkormányzat a tulajdonában álló ingatlanok és egyéb területek értékesítésekből származó bevételeinek 30 százalékából képezzen minderre pénzügyi alapot.
Ismét csatlakozik a város a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíj pályázathoz. A pályázat a szociális helyzetük miatt rászoruló egyetemi és főiskolai hallgatók, továbbá felsőoktatási intézményekbe jelentkezni kívánó fiataloknak nyújt segítséget.
A testület tárgyalt az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjának megállapításáról. A döntés értelmében - 2023. március elsejétől 2024. október 15-ig - ez az alábbiak szerint alakul. A képviselő havi tiszteletdíja az adott évben érvényes garantált bérminimum 100%-a; a bizottsági elnöké (más bizottsági tagság esetén is) a bérminimum 90-, míg a bizottsági tagoké (több bizottsági tagság esetén is) a bérminimum 60%-a.
Bruttó közel 20 millió forinttal támogatja a város a Széchenyi úti Óvoda fűtéskorszerűsítését. Az önkormányzat tulajdonában levő intézmény fűtéskorszerűsítése, valamint új központi fűtésrendszer kialakítása egyre szükségesebbé vált. A tervezett felújítás során az épület teljes fűtésrendszerének a cseréje valósul meg.
Zárt ülésen döntöttek a "Cegléd Város Egészségügyéért" szakmai elismerés odaítéléséről, valamint javaslatot tettek a "Cegléd Város Pedagógiai"-díjára is. Emellett több intézményvezetői pályázatot is elbíráltak.
A Képviselő-testületi ülés döntéseiről bővebben a www.cegled.asp.lgov.hu oldalon tájékozódhat.
Még nincsenek hozzászólások Új hozzászólás:Kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon a hozzászóláshoz!
|
Aktuális programok
2024.12.31.
2025.01.03.
2025.01.06.
2025.01.10.
ÜgyintézésHázhoz menő szelektív
|
||||||||||
A lap 0.310 másodperc alatt készült el. |
Copyright 2024 Ceglédinfo, design by © Ceglédinfo | ÍRJON NEKÜNK! | IMPRESSZUM | Akadálymentesítési nyilatkozat
|