A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki először megpróbált autóval leszorítani két nőt, akik visszautasították ismerkedési szándékát, ezt követően majdnem összeütközött egy teherautóval.
(Fotó: Szokolai Attila/A kép illusztráció)
A vádirat szerint a közlekedési bűncselekmények miatt már többször is elítélt elkövető még 2022 júniusában Törtelen közlekedett autójával. A férfi ittas volt és egyébként sem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel. A járműből felfigyelt két kerékpározó nőre, akik az úttest melletti kerékpárúton haladtak. Az autóval hozzájuk közelebb sorolva megpróbált beszélgetést kezdeményezni, de a nők visszautasították közeledését.
Ezen a férfi feldühödött és elkezdte az autót a sértettek felé kormányozni, felhajtva a kerékpárútra. Az ijedt nők leugrottak a biciklikről és beálltak egy ingatlan kapujába. Ekkor a férfi az autóval feléjük megindult, majd 10-15 centiméterre tőlük megállt. Ezt a vádlott négyszer-ötször is megismételte, miközben trágár szidalmakkal illette őket. Mikor azonban meglátta, hogy két másik személy a sértettek segítségére siet, nagy sebességgel elhajtott. A megindulást olyan nagy lendülettel kezdte meg, hogy elveszítette az uralmát a jármű felett és a közeli kereszteződében majdnem nekiütközött egy szabályosan közlekedő teherautónak.
Ezt követően a rendőrök meg alkarták állítani már Cegléden, de tovább száguldott. A járőrök több kilométeren át üldözték. Végül a férfit egy rokona padlásán sikerült a ceglédi rendőröknek elfogniuk. A Budakörnyéki Járási Ügyészség az elkövetővel szemben közúti veszélyeztetés bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat.