A bronzérmeket a 35 kg-ban Kurucz Koppány, 46 kg-ban Rafael Sándor, 63 kg-ban Ungvári Zalán és a 69 kg-ban Szemerédi Mihály szerezték. Az ötödik bronzérem azért nem lehetett meg, mert a 35 kg-ban két ceglédi küzdött, hogy dobogóra állhasson. Ezúttal Koppány győzött Csontos Bence Klubtársa ellen és így Bence az 5. helyen zárta a bajnokságot.
Eredmények:
35 kg 3. Kurucz Koppány
5. Csontos Bence
46 kg 3. Rafael Sándor
63 kg 3. Ungvári Zalán
69 kg 3. Szemerédi Mihály
Szombaton a lányok küzdöttek a diákolimpiai érmekért U11, U13 és U15 korosztályokban. A ceglédiek U13 és U15 korosztályokban voltak érdekelte 3 fővel. A lányok kitettek magukért, mivel két bajnoki cím mellett egy bronzérmet is elhoztak Tatabányáról. A bajnoki címeket U13-as korosztályban Máté Szófia és U15-ös korosztályban Báger Dorina hódították el. Az U13 korosztály 58 kg-jában induló Józsa Nikoletta is nagyon közel volt a végső győzelemhez, aki az első menetben már 7-0-ra vezetett a végső győztessel szemben az elődöntőben, de ellenfele a második menetben megfordította az eredményt és így Niki a 3. helyen zárta a versenyt.
Eredmények:
U13 korcsoport:
32 kg 1. Máté Szófia
58 kg 3. Józsa Nikoletta
U15 korcsoport:
39 kg 1. Báger Dorina
A hétvége utolsó napján vasárnap az U23-as korosztály is szőnyegre lépett az országos Bajnoki címekért a három fogásnemben. A ceglédiek kötött és szabadfogásban 2-2 fővel álltak rajthoz az OB-én és végül három éremmel és egy pontszerző helyezéssel zárták a bajnokságot. A bajnoki címet Dömök Péter a 87 kg-ban szerezte meg magabiztos birkózással. minden mérkőzését nagy különbséggel nyerte így egy pillanatig sem forgott veszélyben a végső győzelme. Szabadfogásban a Mizsei testvérek Ádám és Milán is remekül birkózott és mind a ketten a végső győztestől kaptak csak ki pontozással. Ádám a 79 kg-ban a döntőben, Milán pedig a 74 kg-ban az elődöntőben. Így Ádám a 2., Milán pedig a 3. helyen végzett a saját súly kategóriájában. A pontszerző helyet a kötöttfogás 67 kg-jában induló Tóth Levente szerezte, aki ezúttal a 6. helyen végzett.
Eredmények:
67 kg 6. Tóth Levente
87 kg 1. Dömök Péter
szabadfogás
74 kg 3. Mizsei Milán
79 kg 2. Mizsei Ádám
Pap Ferenc