A Kelet-Magyarországi Területi Újonc Serdülő Versenyen, Egerben minden ceglédi játékos a nála eggyel magasabb korosztályban ért el nagyszerű eredményeket és gyűjtött fontos ranglista pontokat.
Eredmények a hétvégéről:
Pest Megye I/A
Szuperinfó- CVSE III.- Prémium SE Gyál 3:15
Győztek:Szabó Márk 1, Tótin Kristóf 1 és a Tótin-Szabó páros
Tartalékosan tudtunk felállni ami sima Gyáli sikert eredményezett.
NB III.
Dunaharaszti I. - Szuperinfó- CVSE II. 12:6
Győztek:Péter Aladár 3,Hörömpő Ferenc 2 illetve a Péter - Hörömpő páros
Idegenben nem megy a csapatnak illetve ismét Péter Aladár az aki vitte volna hátán a csapatot csak nem talált hozzá társakat.Kivételt képzett Hörömpő Ferenc aki 13 évesen 2 győzelmet is szerzett a felnőtt NB III. -as mezőnyben.
NB I.
Eger I .-Szuperinfó- CVSE I. 6:12
Győztek:Benyovszky Gábor 3,Molnár Gergely 3,Gergye Zoltán 3, Biedermann Dániel 2 és a Benyovszki-Gergye páros.
Este 6-ra módosított mérkőzés egy órával később tudtuk elkezdeni mivel utánpótlás verseny is zajlott ezen a napon a teremben.
Benyovszki Gábor vezérletével sikerült nyerni az elején még szoros találkozón ami azt jelenti hogy a 4. helyen várhatjuk a következő hazai mérkőzést a DVTK II. ellen, ami rangadó lesz.
Kelet Magyarországi Területi Újonc Serdülő verseny Eger
Eredmények:
U13 leány legjobb 8 közé jutott Ungureán Dorka
U13 fiú
Újonc :Legjobb 32 közé került Ungvári András, Petrik András
16 közé került Tótin Kristóf
Serdülő páros: 1.Hörömpő Ferenc-Tótin Kristóf
egyéni:3.Hörömpő Ferenc 4.Tótin Kristóf
A verseny érdekessége volt hogy minden játékosunk a nála eggyel magasabb korosztályban ért el nagyszerű eredményeket és gyűjtött fontos ranglista pontokat.
Gergye Zoltán