Az Infineon Technologies Cegléd Kft. 2017. december 22-én 11 órától Cegléden a Szabadság téren jótékonysági ételosztást tart. 500 adag töltött káposztával és 200 adag rántott húsos szendviccsel várjuk a rászorulókat. A rendezvény idejére a Cegléd Rádió 1 órás tudósításra kitelepül.
A karácsony mindenkinek mást jelent: család, összetartozás, szeretet, figyelem, lelassulás, töltekezés, befelé fordulás, barátok, ajándékozás. Nem szabad megfeledkeznünk azokról, akiknek az ünnepek alaltt is nélkülözniük kell.
Mi lehet közös egy család és egy munkáltató életében az adventi időszakban? Az öröm, amit másoknak nyújthatunk: akár egy apró ajándékkal, akár egy tál meleg étellel. Hiszen egy ember soha nem magányos, ha érdekli egy másik ember sorsa. Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsivel többet adni.
Az Infineon saját dolgozói mellett a helyi lakosokat, családokat, vállalkozásokat valamint intézményeket is fontosnak tartja, támogatja. A társadalmi felelősségvállalás jegyében több éves hagyományt követve idén decemberben is örömmel nyújtja át a cég anyagi támogatását a ceglédi Molnár Mária Református Fogyatékos és Ápoló Otthonnak, hogy segítse őket jövőévi céljaik megvalósításában.
Továbbá a karácsonyi készülődés időszakában 2017. december 22-én 11 órától Cegléden a Szabadság téren 500 adag meleg és 200 adag hideg élelemmel várja a ceglédi rászorulókat. Fontos, hogy a hétköznapok rohanása után egy picit megálljunk, egymásra figyeljünk. Ezekből az apró töltekezésekből lesz erőnk, hogy megújult energiával kezdjük el az előttünk álló új évet.