|
||||||
ESEMÉNYNAPTÁRMai mozi műsor
![]() |
A CEGLÉDI REFORMÁTUS EGYHÁZ RÖVID TÖRTÉNETE
Ezért is hívták ide 1545-ben a vármegye legjelentősebb településére Szegedi Kis István reformátort prédikálni, és az iskolában tanítani. A török hódoltság idején a város szultáni " kincstári birtok " volt. 146 évig élt Cegléd török uralom alatt. Buda elfoglalásától 1541-től-1687-ig a törökök kiűzéséig. III. Károly császár uralkodása idején a klarissza apácák ismét visszatértek a városba, az addig, 214 évig használt templomot visszavették a reformátusoktól 1753-ban.
1835-ben kezdődött meg a Nagytemplom építése, Hild József tervei alapján. 1870-ben sikerült csak befejezni a monumentális épületet. 1895-96-ban Balázs Ernő tervei alapján átépítették, és kupolával fedték le a templomot. 1936. augusztus 6-án, gondatlanság következtében a kupola meggyulladt és leégett. Benedek Frigyes tervei alapján 1938-ban szentelte fel jelenlegi formájában újjáépítve Ravasz László püspök. A templom Közép-Európa legnagyobb református temploma. 2400 ülőhely és ugyanennyi állóhely található benne. Hosszúsága 44, szélessége 33 méter. A kistornyok magassága 48, míg a kupoláé 60 méter. A kistornyokban 4 harang van. Az orgona 2 manuál-pedálos, 21 regiszteres.1860-ben építette Országh Sándor, munkáját 1929-ben bővítette Barakovics János.
Az addig kántortanítóként működők munkája annyira megnövekedett, hogy 1814-ben a kántort fel kellett menteni a tanítás alól. Első kántora a gyülekezetnek Döme Gergely lett. Az első anyakönyvi feljegyzéseket Miskolczi Kerekes János prédikátor kezdte meg 1723-ban. Czeglédi Mihály rektor-professzor buzgólkodásának az eredménye lett az 1820-as években az első iskolai könyvtár létrehozása. Az első nőtanító Zirzen Janka növendéke Varga Ilka volt 1876-ban.
Nagytemplomi Egyházközség
Minden reggel 1/2 9 Reggeli áhítat a Nagytemplomban. Télen a Gyülekezeti Házban.
Lelkészi Hivatal: 2700 Cegléd, Iskola u.1.
Felszeg Egyházközség »
Újvárosi Egyházközség ». |
![]() Aktuális programok
2025.03.29.
2025.03.31.
2025.04.02.
2025.04.03.
2025.04.05.
2025.04.07.
2025.04.08.
2025.04.10.
2025.04.11.
2025.04.14.
2025.04.16.
2025.04.17.
2025.04.18.
2025.04.22.
2025.05.10.
2025.05.31.
![]() Ügyintézés![]() ![]() Házhoz menő szelektív
|
||||
A lap 0.097 másodperc alatt készült el. |
Copyright 2025 Ceglédinfo, design by © Ceglédinfo | ÍRJON NEKÜNK! | IMPRESSZUM | Akadálymentesítési nyilatkozat
|