ÉRTÉKTÁR » Ipari- és műszaki megoldások

Rónay János helyi iparos készített először ilyen edényt alumíniumból, amelynek űrtartalma kb. 7 liter. Az eszköz egyetlen lemezből készült, amelynek elsődleges funkciója a vízhordás volt. Mivel nem volt törékeny, sem túl nehéz, ezért kocsin és kerékpáron is könnyen lehetett szállítani. Ez nagy könnyebbséget jelentett, ugyanis a földeken dolgozó mezőgazdasági munkásoknak így biztonságosan lehetett a vizet szállítani, ellentétben a korábban használt törékeny cserépkannákkal. Az edénynek fedele is volt, ebből tudtak inni a szomjazók.

Hamarosan elterjedt a környező településeken, majd később már országosan ismert és használt eszközzé vált. Vidéken - ahol nem volt még kiépített vízrendszer - még a nyolcvanas években is gyakorta fellelhető volt, ebben szállították haza a vizet a faluban lévő kutakról.

Sokáig csak a helyi gyártónál lehetett kapni, ezért ragadt rá a "ceglédi kanna" elnevezés. A II. világháború után kezdték el gyártani az ország más területein. Az eredeti, vastag falú kanna gyártását azonban már évekkel ezelőtt befejezték.

A hetvenes évekből vannak a legkorábbi feljegyzések arról, amikor is a kannát ritmushangszerként használták. Elsősorban a roma zenészek használták fel az ebben rejlő lehetőségeket, és így cigány népi hangszerként vált ismertté.

 

Az edényből a benne lévő levegő megszólaltatásával, valamint oldalának ütögetésével lehet ritmust kicsalogatni. Miután megismerték, a Spanyolországban élő romák is rendeltek belőle, valamint Japánban és Brazíliában is ismerik a kannát, mint hangszert.

 

A határainkon túl is ismert és népszerű Besh’o’Drom együttes is előszeretettel használja a ceglédi kannát, mint hangszert. Valamint a nemzetközileg ismert és elismert Boban Markovic és zenekara muzsikájában is fontos szerepet tölt be eme helyi alkotás.

2008-ban és 2009-ben a város Kanna Bál elnevezéssel zenés fesztivált rendezett, ahol neves zenészek, előadók tolmácsolásában hallhatták a kanna különleges zenei hangzását.

Az 1920-es években Magyarországra települők között, selmeczbányai kézimunka tanítók hozták el a csipkeverés technikáját hazánkba, mely Ceglédre Karsay Gézáné révén került 1929-ben.

 

1931-ben a gazdasági iskola Cegléden csipkeverő tanfolyamot indított. Ebben az iskolában tanított Karsay Gézáné, aki tanfolyamokat vezetett otthon és a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségében is. A ceglédi csipkeverők helybeli és budapesti kiállításokon is szerepeltek. Hamarosan olyan hírnévnek örvendtek a ceglédi lányok csipkéi, hogy nemcsak budapesti, de külföldi tekintélyes kézimunka vállalatok is komolyan érdeklődni kezdtek az itt készült csipke iránt.

 

A népi hímzés mintakincsét vették át. A pávafarkas, tulipános, gránátalmás és kalotaszegi minták voltak a leggyakoribbak. A kor divatja kedvezett a magyaros motívumoknak.

A ceglédi csipkeverők egyik legszebb teljesítménye volt a Református Nagytemplom ünnepi úrasztal terítője.

 

Józsa Julianna, akit mindenki Juló néniként ismert a városban, 1913-ban született Cegléden. Dédapja Ócsai János, aki egyik tagja volt a Kossuth Lajosnál járt ceglédi turini százas küldöttségnek.

Szorgalmas növendéke, sőt aktív segítője is volt a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége tanfolyamainak. Ő volt az, aki a továbbiakban egyedül is vállalkozott arra, hogy a csipkeverés fortélyait másoknak továbbadja, idős koráig tanított.

Józsa Julianna csipkéivel számos kiállításon szerepelt. Az élőmunka-bemutatókkal nagymértékben hozzájárult e míves kézimunka megismertetéséhez. Országos TV csatornák, Cegléd TV és újságok követték nyomon munkásságát.

Kiskunhalason a Nemzetközi Csipkekiállításon elismert kiállító volt.

1984-ben a Kossuth Múzeumban "A vert csipke Cegléden" című kiállításon több alkotásával is részt vett.

1994-ben Cegléden mintegy 90 csipkét állítottak ki, Józsa Julianna életművét, melyet erre az alkalomra gyűjtöttek össze magángyűjtőktől.

1999-ben elkészítette Cegléd város címerét.

2000-ben Kiskunhalason magas szintű csipkeverő tevékenységéért Életműdíjat kapott.

2001-ben a Ceglédi Csipkeverő Kör 5 éves évfordulója alkalmából rendezett kiállításon 27 kiállító közel 400 alkotása között mutatta be nagyszámú munkadarabját.

Az évforduló alkalmából összeállított Csipkeverők Emlékalbumának borítójára is elkészítette Cegléd város címerét.

 

Józsa Julianna mérnöki pontossággal, kitartóan, mérhetetlen szeretettel és alázattal mélyedt évtizedeken keresztül abba az aprólékos kézimunkafajtába, ami mindig is ritkaságnak számított és számít ma is. Kísérletező kedve eredményeként rengeteg minta született a kezei nyomán. A kis terítők átlagban 6-8 óra alatt készültek el, de a nagyobb darabok akár 300 munkaórát is igényeltek. Legkevesebb 14 és legtöbb 64 orsó forgatásával készítette munkáit. A vert csipke technikával megjelentek a kertek virágai, az évfordulókra készített egyedülálló ajándékképek.

Birtokában volt 33 mintagyűjtemény rajza és az abból készített csipkecsík. A rajzok és mintacsíkok segítik a hagyomány megőrzését.

 

Józsa Julianna 2012-ben hunyt el, 82 évig foglalkozott a csipkeverés technikájával. Hosszú évek alatt tanítványok sora, sok-sok ceglédi és környékbeli leány, asszony szeretetteljes szakmai irányítása mellett sajátíthatta el a fortélyokat. A mester tanítványai egyénileg folytatva művelik ezt a kézimunkát, ápolva az eltanult, hagyományt őrző tevékenységet.

2013-ban tanítványa, Honfiné Csizmadia Ágnes és családja munkáikkal szerepeltek a Magyarok Világtalálkozóján.

2015-ben a Nemzeti Vágtán, Budapesten is megjelentek a csipkeverés hagyományait folytató ceglédi asszonyok. Elvitték azt a 100 éves mintakönyvet, amelyből Juló néni annak idején a csipkeverést tanulta.  Sokan csodálták az orsók gyors váltakozásával készülő csipkecsodákat.

 

Józsa Julianna tanult, tanított, nevelt, igazi példakép volt. Értéket teremtett munkáival, életével, amely méltán követendő, a csipkeverés különleges technikáját örökítette át a mai kor számára.