Közösségi rendezvénnyel, a baptista gyülekezet támogatásával és közreműködésével ünnepelték a Pünkösdöt az Új Esély Központban. Az ebédet követően, ami slambuc és jégkrém volt, játékos vetélkedők és feladatok, valamint közös éneklés volt a program. A finom étel mellett nem feledkeztek meg a lélekről sem: Dobi-Kucsera Mária ellátásvezető Novák László: Isten lelke című versét olvasta fel, majd Molnár József lelkipásztor tartott istentiszteletet.